Azért érzem fontosnak megemlíteni, boncolgatni ezt a témát, mert az egyik legfontosabb dolognak tartom elméletben a család intézményét.Én ezt azonban nem a szokásos papa-mama-sok gyerek felállásban tapasztaltam meg.Jelen pillanatban az anya-gyerek formációt képviseljük, ami azért valljuk be- nem valami teljes.Látszólag.

Mert könyörgöm, hány hasonlókorú lenne a helyemben?Nagyjából milliókra lehetne saccolni.Őket bántják, éheznek, vagy csak simán válófélben vannak a szüleik( mert a tökéletes házasságokról is lehetne órákat zengeni, mint fikciókról), én meg ittvagyok, jól érzem magam a bőrömben, és csak néha jut eszembe, hogy ez így bizony nem jó.Mikor 5-6 éves lehettem, vágytam egy bátyóra.A gondolat, hogy van valaki, néhányszor átfutott az agyamon, de nem foglalkoztatott különösebben.Egyébként a mai napig szeretek egyedül lenni ugyanis, úgyhogy megtanultam egyedül társasozni, kártyázni... talán még beszélgetni is.

Itt szögezném le tehát, hogy ez itt nem a "Szegény kisgyermek panaszai lírában". Tudom, hogy jó dolgom van.De az előbb beszélgettem anyával.Nagy családban élt, hiszen ottvoltak a nagyszülők, a szülők(teljes létszámban), és van egy öccse is.Ezen felül folyton ott csövelt valamelyik rokonunk, rengeteg állatuk volt és viszonylag nagy "birtokuk"(amit nem gazdag, puccos körülményekre értem, csak mondjuk udvarra és kertre)Hatalmasokat beszélgettek és szórakoztak, mindig nagy volt az élet.Nekem ezt furcsa hallani, hiszen csendes kis családban növök fel.Anyának még érdekesebb lehet, hiszen ő meg fokozatosan szokott át egyik életmódról a másikra.

Ami leginkább hiányozni fog, ha nagy leszek, azt hiszem, valóban egy olyan testvér, akire számíthatnék.Amikor apa meghalt, anya öccse folyamatosan vele volt.Na nem fizikailag, annál jobban ismerte, mintsem folyton zargassa.De segített, amiben csak tudott és lehetett.Igen, sok-sok jó barátot kell összegyűjteni, mondaná valami okos, aztán nekem is segítenek majd.De egy családtag az más.Amikor tudod, hogy egy vérből vagytok.Amikor sokkal jobban ismeritek a másikat, mint az szeretné, vagy mint a barátai bármikor is fogják, mert egészen kiskorotoktól kezdve együtt vagytok.Ugyanazt a nevelést kapjátok, ugyanazon nőtök fel és ti, közösen viszitek tovább a szüleitek lelkét, mondhatni bennetek élnek tovább azok az emberek, akiknek mindent köszönhettek.Na, ugye, hogy több ez, mint barátság?Vagy nem is több.Más.Sokkal rejtélyesebb és keszekuszább, de mégis olyan természetes, olyan magától értetődő.Igen, ő a testvérem.Kiállok érte.Pofonegyszerű.Pedig ő is ugyanolyan, mint a többiek.De mégsem.Ez az, ami megkülönbözteti másoktól.Hogy van benne valami, ami bennem is.

Vannak azok az esetek is, amikor a testvérek tudomást sem vesznek egymásról.Távol élnek, vagy valami badarságon összevesztek régen, vagy azt hiszik, a szüleik jobban szerették a másikat.Ezek az emberek nem tudják, mit veszítenek.Jogos, jogos, én sem tudhatom pontosan, de épp ez a lényeg!Nekem lehetőségem sincs rá, hogy tudjam, mi az.Nekik igen.Ők minden fentebb említett érzést átélhetnek.Na, ha valaki ezt sem értékeli már, ott kezdődik a baj.Végleg.

Mindent összevetve azonban, mielőtt hálátlannak tűnnék, szerintem nálunk minden úgy jó, ahogy van.Boldog vagyok és megtanultam önállónak lenni.Már rég nem álmodozom bátyókról.Letűnt korok emléke.

 Bár az átlag blogolvasót (igen, magamból indulok ki) nem érdeklik a külsőségek, meg a "szerkesztő" személye, azért mégis mesélek magamról egy kicsit, hátha.Végülis ez az egész rólam fog szólni.

Azon túl, hogy Nóra vagyok, meg győri, 16 éves.Mindig felhozom, hogy 16 és fél, de ezzel valahogy sosem érem el a kívánt hatást.Ha öregebbnek kéne beállítanom ( igen anya, rám bízhatod, már ___ vagyok), akkor semmi, ha meg valamit elfelejtek/elszalasztok akkor meg mááár 16 és fél vagy és....!

szóval maradjunk a fiatalban.nem mondanám magam tipikus lázadónak, inkább gondolkodónak.nem tüntetek a rendszer ellen, ha meg valamivel nem értek egyet, arra az esetre vannak észérveim.persze a nagyszájú jelzőt nem tagadom le, 1-2 hangadóra mindig szükség van.de tudom, hol a határ.

Milyen magabiztos leányzónak tűnhetek!:) nagyszájú, észérvekkel vitázó, gondolkodó...azért túlzásokba ne essünk.Eleve a gimiig én voltam a duci, okostojás Nóri.Az senkit nem érdekelt, hogy már 6. végén sem voltam ducinak mondható, sőt, meg hogy általánosban csak versenyekre tanultam, azokra se sokat, mivel nem volt rá szükségem.A gyerekek gonoszok, főleg egymás között.És ha már egyszer megbélyegeztek, akkor már mindegy mit csinálsz.Ez nem életbölcselet, egyszerűen én is így tapasztaltam...de miután kikerültem ennek a bűvköréből, jött a Révai.És igen, itt már sikerült némi önbizalmat összekaparnom.Érdekes módon itt ár senki sem könyvelt úgy el, ahogy ott régen és itt rengeteg ismerősöm van.Sőt, itt nagyjából 33szor több.Humános vagyok az ország 3. legjobb gimijében és minden, de minden szenvedés megérte, mert itt tartok és csodás emberek vesznek körül.(persze a szenvedések alatt nem azt a pár csúfolódó szót értem, erről később)

Szóval 2008-ban elköltöztünk, és biztosíthatok mindenkit róla, hogy Győr 100x jobb hely.de tényleg.Bár feladtam a lovaglást, elkezdtem gitározni és futni.Bár otthagytam mindent, itt van az életem és puszta keserédes nosztalgia fűz Bábolnához.nem hiányzik.Anyával és a kutyánkkal, Brúnóval élek.Apám meghalt, erről nem akarok beszélni.Vagy majd később.Testvérem nincs.

 Szeretek írni.Az a gáz, hogy ez nem elég.Mivel nem vagyok valami gyakorlott, attól meg rosszul vagyok, hogy valaki kitette facebookra az egyik posztom és azóta nézegetik az ismerőseim.Nem tartom őket annyira jónak, hogy mindenki lássa.Nem, nem egy piszkozatblogról van szó.Egyszerűen csak ide jön az, ami már úgy kikívánkozik.

Egyik barátom szerint(majd később biztos esik róla szó) az blogol, akinek nincs élete.Persze nem tudja, hogy nekem immár kettő is van :D Szerintem nincs igaza.Pont azért van szükségem egy kis levezetőre, mert annyira sűrű körülöttem minden.Az egy dolog, hogy vannak emberek, akikkel megbeszélhetem a gondolataim, az meg egy másik, hogy kiadom magamból jóval egyszerűbb, kényelmesebb módon..Nem vesztem össze vele, nagyban helyeseltem és mosolyogtam.Nem képmutatásból.Annyira bele jött. :)

Egyébként rendszeresen sosem vezettem naplót.Még 2004-ben kaptam egy vastag határidőnaplót, amit kineveztem annak.Nos, nagyjából 10 oldalt írtam tele csupa "ma 9 órakor felkeltem és 12-kor a mamánál voltunk és ...." stílusú izgalmas, cselekménydús mondatokkal, aztán rájöttem, hogy ez azoknak a műfaja, akiknek történik is valami az életükben.Ez nem szemrehányás, szerintem pöszén néztem volna, ha mondjuk becsapódik egy meteorit a kertünkbe, hogy megírhassak valamit..ennek így kellett lennie.

Azóta sem ruházott fel az ég semmilyen földöntúli erővel, nem lettem vámpír, nem választottak meg ENSZ nagykövetnek és nem fedeztem fel új megújuló energiaforrást, de mondanivalóm akad.